Néha, amikor újra felcsillan a remény egy rég áhított dologra, valamire ami miatt sokat szenvedtél, fáj. Őrlődsz, mert még mindig iszonyatosan szeretnéd, tested minden apró részecskéje érte sóvárog, kivéve az agyadat. Ő azt ordítja torka szakadtából, ne kövesd el újra a régi hibákat! Azt üvölti ne okozz fájdalmat saját magadnak. Ez a szív és az ész csatája. Őrlődsz, pedig esélyed sincs, hisz' senki sem kérdezett, s hiába hitted, hogy valaha is volt választásod. Feleszmélsz, és tudod, hogy a szíved sokkal erősebb, és reménytelenül rákényszeríti akaratát másokra. A szíved erős, mert szeret. Vagy talán még mindig nem fogadtad el igazán, hogy vesztettél saját magad ellen? A szívvel csak az a baj, hogy vakon szeret, s nem tudja miért érdemes harcolni. Minden percben reménykedsz, pedig annyira nem akarsz. El akarod pusztítani magadban, ismételgeted, hogy "nem lehet, nem lehet", teljesen feleslegesen, közben azt várva, mikor tépik újra darabokra szívedet.