Szóval olvasom ezt a könyvet. A Füves könyvet. Nem-nem, tisztelt hölgyeim és uraim, nem az illegális szernek minősülő változatáról olvasok. Illetve tulajdonképpen a füvek egyik változatáról sem olvasok, fantázianév inkább. Ellenben, ha elsőként csupán nekem jutott eszembe a cím másik értelme, az igen aggasztó problémákat sejtet. Sok fontos dolgot ír Márai (ó igen, a könyvet ő írta. Mármint Márai Sándor). Ez a sok fontos dolog ((majdnem)) mind igaz is. Nos, az igazat megvallva néhol bele-belekötök egy-két dologba, jól eldöntöm, hogy milyen érveket hoznék fel, esetleg lehetőségem nyílna beszélgetni erről az íróval, hogy egészen pontosan, hogyis értette tulajdonképpen. Megfogalmazom magamban illedelmesen, majd szemet hunyok felette (mert már meghalt) (na jó nem). Hogy értsétek, például "Az emberi jellemről. [...] S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.". Ha lehetne, bemásolnám ide az egész könyvet.